medal2

Rólad

 

Deep Coaching (mély coaching) során nem tudok mindenkivel együtt dolgozni, aminek több oka is van. Először is sok embernek egészen egyszerűen nem erre van szüksége, mert egy nagyon jól behatárolt területen belül szeretne csak fejlődni és dolgozni. Ha egy vezető például csak prezentációk tartásában szeretne fejlődni, vagy egy sportoló csak abban, hogy jobban tudjon összpontosítani a versenyeken, akkor számára inkább egy specifikusan ezt célzó coaching folyamatot vagy tréninget javaslok.

 

Akkor tudunk jól együtt dolgozni (függetlenül attól, hogy milyen területről érkezel), ha nyitott vagy arra, hogy mélyebben megértsed önmagadat és gátjaidat, hogy az egész életedet jobbá tedd. Tehetséges vagy valamilyen területen, de szeretnél tovább fejlődni. Nem csak problémát szeretnél megoldani, hanem: kész vagy egy teljes átalakulásra, hogy még sikeresebb és boldogabb lehess.

 

A másik ok az, hogy egyszerre csak kevés ügyféllel dolgozom. Ennek az a célja, hogy ügyfélként a lehető legnagyobb figyelmet kaphasd meg. A közös munka során egy mély és nagyon intenzív kapcsolatot alakítunk ki, ahol azt érzed majd, hogy személyre szabottan és csak veled foglalkozok (a "coaching" angol kifejezés erre a munkafolyamatra utal).

 

Végül pedig fontos az is, hogy a Deep Coaching jelentős belső munkát jelent. Ehhez nem csak elszántság és kitartás szükséges, hanem a fejlődésre irányuló belülről fakadó motiváció is. A befektetett energia azonban sokszorosan megtérül.

 

A fentiek miatt ügyfeleim olyan emberek közül kerülnek ki, akik valamilyen kiemelkedő tehetséggel rendelkeznek, nyitottak a fejlődésre, kitartóak, valamint nem utolsó sorban készek időt és pénzt szánni arra, hogy megvalósítsák álmaikat.

 

Ha úgy érzed, a fenti leírásban magadra ismertél, vedd fel velem a kapcsolatot!

 

FONTOS: ha az itt leírtaknak mindenben megfelelsz, de valamilyen oknál fogva nem áll rendelkezésedre a hozzá szükséges anyagi keret, ne csüggedj! A Kimagasló Tehetségek Program keretében minden évben kiválasztok néhány különösen tehetséges embert, akivel térítési díj nélkül dolgozom.